888 szó

1. nap (2010. 01. 05. - kedd - 1071 szó)

line

Ezt az igaz történetet két állítás alátámasztásául szánom:

1. Írni bármiről lehet.

2. „Life is 10% what happens to you and 90% how you react to it” - Az élet 10%-a, ami megtörténik, és 90%-a, ahogy reagálsz rá.

line

Különös helyen járt. Megállt, letette a kezében szorongatott utazótáskát maga mellé egy padra, és körülnézett. Egy háborúban lebombázott, düledező tömbház legfelső emeletének erkélyén találta magát. Az erkély körbefutott az U alakban visszaforduló házsoron és végig egyenletes közönként padok sorakoztak rajta. A betongerendák leomolhattak, mivel imbolygó deszkapadlók helyettesítették őket elég foghíjasan. Az itt-ott hiányzó pallók helyén szédítő mélység tátongott. Hideg volt, fekete szövetkabátban állt az erkély romjain és szállingózott a hó. Vagy talán hamu? A távolból füst gomolygott egy porig rombolt város maradványaiból és a levegőbe hasított a légvédelmi sziréna hátborzongató hangja. Távolabb, a romok között egy kislány vérbe fagyott holtteste feküdt, apró kezeiben egy koszos játékbabát szorongatva.

A hozzá legközelebb eső padon egyik régi osztálytársnője üldögélt. Mintha csak őt várta volna motyogott pár szót valamilyen korrepetálásról. Ő mentegetőzni kezdett, hiszen még toll és papír se volt nála, mire a lány matatni kezdett a táskájában és nagy serényen papírlapokat és tollakat pakolt elő, majd elsietett. Ő hálásan, de értetlenül nézett utána.

Maga sem tudta hogyan, de bejutott az épületbe, mely belülről korántsem volt olyan romos, mint az előbbi erkély. Viszont annál furábbnak bizonyult. Egy hatalmas irodaház helyiségei, tantermek és kollégiumi szobák egyvelege alkotta. Bepillantott az egyik szobába, amerre az előbbi, ismerős lány elsietett. A szoba fürdője vérben úszott, rengeteg vérben. Borzongva menekült arról a helyről.

Most egy folyosón járt, ahol zárt ajtajú tantermek előtt diákok várakoztak. A tantermekből tanári magyarázás hangja szűrődött ki. Minden bizonnyal javában tarhatott az óra. A várakozó tömegben ismerős arcokat is látott. Arca egy pillanatra felderült, végre jó helyen járt. De ahogy jobban megfigyelte az embereket, halott osztálytársát is látta közöttük. „Ő kicsoda?” – hallotta a beszélgetésüket. „És ismerjük?” – kérdezte egyikük a neve hallatán. „Igen.” – hangzott a válasz, majd az ismerősökből álló csoport tovaindult. Valami olyasmit mondta, órára kell menniük. Csak egyetlen fiú telepedett le a fal mellett sorakozó padok közül az egyikre, mondván, még vár valakit. Ő idegen lányok mellett ült az egyik szomszédos padon, mégis annyira távolinak érezte azt az ismerős alakot. Az egyik lány bizalmasan közel hajolt hozzá. „Miért üldögél mindenkitől külön, magányosan?” – kérdezte tőle, és miközben beszélt, körmeit az ő térdébe mélyesztette. Szisszenve fejtette le magáról a lány kezét, melynek egyik sötétrózsaszín műkörme a szorítástól letörött és harisnyájának szálai közé akadt. Most tudatosult benne, hogy szoknyát visel. Viszolyogva hámozta ki a műkörömdarabkát a finom nylonharisnya anyagából, és a lány felé fordult. „Miért nem mész oda hozzá?” – mondta volna neki, de mellette már nem ült senki. Körbepillantott, és egy lelket sem látott a folyosón. A termekből is csak csend szűrődött ki. Visszabújt hát a kabátjába és folytatta útját ezen a különös helyen.

Sötét folyosókon bolyongott. Szörnyű szomjúságot érzett és émelygett. Kétségbeesetten egy mosdót keresett, ahol lemoshatná arcát, de a sötét folyosók kusza rengetegében már azt se tudta, valójában merre jár. A falakon magasan tájékoztató feliratok díszelegtek, de nem tudta elolvasni a zavaros betűket, és ahogy felpillantott rájuk még nagyobb szédülés lett úrrá rajta.

Az egyik folyosó sötétjében egy kisfiúba botlott, aki a földön ült, keservesen hullottak a könnyei és két kezével a padló köveit kaparta. „Ne, ne, ne, ezt ne…” tiltakozott agya a szörnyű látvány ellen. Ezzel elérte, hogy a kép kissé megszelídült, de teljesen eltüntetni nem tudta. A fiú abbahagyta a föld kaparását, és csak halkan szipogott. Ennek a világnak most nem ő volt az ura. Leguggolt a kisfiú elé, és próbálta megnyugtatni, mire az elkeseredetten a karjaiba kapaszkodott és könnyes szemmel kérte, ne hagyja egyedül ezen a szörnyű helyen. Közben egy fiatal, öltönyös üzletember sietett el mellettük. Ő odalépett hozzá és kérte, segítsen, de a férfi mit sem törődve vele továbbállt.

 

A telefon ébresztőjének vidám dallama ragadta ki az álomból. Még álmos volt, nem aludt valami sokat az éjszaka, mégis kivételesen hálás volt a máskor oly sokat szidott hangnak. Felült az ágyban és tenyerébe hajtotta a homlokát. Miért kínozzák állandóan ilyen rémképek? Megmérgezi a lelket az állandó szitkozódás és mások problémáinak hallgatása. Az elmúlt napokban mégsem tett mást csak mások gondjaival törődött. Bíztatta az embereket, meghallgatta őket, igaz tanácsot nem mindig tudott adni nekik, de néha elég a megértő hallgatás is. Barátnői szakdolgozattal kapcsolatos kérdéseire válaszolgatott, segített testvéreinek a házi feladatban, számítógépes programokkal bajlódott, zenékre keresett rá másoknak, és még ki tudja mit nem. Ettől a szereptől valahogy sohasem tudott szabadulni. Ezt nem is bánta, csak azt nem értette, miért bízik meg benne ennyire mindenki, és miért várnak tőle csodát? Hiszen ő is csak egy ember. És ő mégis kihez fordulhat, ha kérdése lenne? Kinek a vállán sírhatná el bánatát? Mélyet sóhajtott. Nem ér most rá ilyen marhaságokon filozofálni, hiszen a vonat nem vár.

Kikászálódott az ágyból és elhúzta a sötétítő függönyt. Hóval lepett táj képe fogadta. Ettől vidám mosoly futott végig az arcán. Mindig is imádta a havat. Még kissé kómásan támolygott ki a konyhába reggelizni. Felvágottal bőségesen megpakolt melegszendvicset készített tetején az elengedhetetlen ráolvasztott sajttal, hiszen úgy jó az. Majd úgy döntött, mindezt a tv és a karácsonyfa társaságában fogyasztja el. Reggeli közben elmélázott azon, vajon a Ben10 készítője mennyire lehetett StarCraft fan, mikor ennyire zerg-szerű lények potyognak le az égből.

Következő uticélja a fürdőszoba volt, ahol megmosakodott. Felpillantott a mosdó feletti tükörre. Nem szerette a tükröket. Mindig ugyanaz a komoly és szomorú arc nézett vissza belőlük, lehetett akármennyire is vidám. Most viszont két zöldesbarna szeme, melyek bánatára egyre inkább már csak zöldek voltak, vidáman csillant meg. „Hi-hi-hi, lopott ötlet.” – mosolygott rá a tükörképére.

Közben bátyja dörömbölt be az ajtón. „Már csak fogat mosok.” – szólt ki. „Az neked még minimum fél óra.” – hangzott a türelmetlen válasz. „Nem is!” – feleselt, de szúrós tekintete, hála a csukott ajtónak, már nem jutott el a címzettig. „Zavar a kommunikációs csatornában.” – futott át agyán a mondat a nyelvtankönyvi ábra kíséretében. Érdekes mik eszébe nem jutnak az embernek. Előző nap öccse például pont azt a szöveget tanulta nyelvtanból, amiből ő még anno felelt. Ki emlékszik már ilyenekre? De azért sietősebbre vette a fogmosást.

Darkblue and black. Sötétkék farmer (fehér övvel) és fekete felső. Szerette ezt a színösszeállítást, és egyik kedvence volt az a fekete garbó is, melyet felvett. Ehhez jött még fekete szövetkabátja és a már elengedhetetlen fekete bőrkesztyű.

Immáron már másodszor törölte le az erősen párásodó vonatablakot, hogy láthassa az ablak előtt elsodródó, egyre sűrűbben hulló hópelyheket, és gondolta, lassan zárnia kéne sorait, hiszen eme ostoba és értelmetlen irománya, melynek egyetlen célja csak az volt, hogy megmutassa egy srácnak, hogy tényleg bármiről lehet írni, már bőven meghaladta a kitűzött 888 szót. „Hemingway 40 000 szót írt naponta.” – jutott eszébe. „Az szép.” – dőlt hátra elgondolkodva a vonat ülésén.

 

line

 

Történetek

DreamMoments
Változatok egy témára

Változatok egy témára 0 (A történet kezdete)

Változatok egy témára 5 (Csak egy álom volt?)

Változatok egy témára 5 (Vegyes képek)

Változatok egy témára 14 (Egy régi könyv egy régi történetről)

Változatok egy témára 15

Változatok egy témára 16 (Dead Places)

Végzet

Változatok egy témára,
A történet vége

Farewell

Pictures from the past of Sarah

 

888 szó

1. nap
2. nap
3. nap
4. nap
5. nap