Pictures from the past of Sarah

line

1. The old king

 Tears

line

- Richard, várj meg! – Kiáltott bátyja után a szőke fürtű kislány, de az nem várta meg, csak szaladt tovább önfeledten az erdő fái között, és csúfondárosan hátrakacagott húgára, aki bárhogy is igyekezett, nem érte utol apró lábain. Elszontyolodva állt meg az egyik fa mellett, hogy kérges törzsének dőlve kipihenhesse magát.
- Mi a baj kicsi Sarah? – lépett mellé a férfi, aki ez idáig mögöttük baktatott komótosan és figyelte ahogy a két gyerek kergetőzik.
- Én nem tudok olyan gyorsan futni mint Richard… - nézett kék szemeivel panaszosan apjára a kislány. A harmincas évei közepén járó férfi termetre magas, testalkatra izmos volt. Tartása pedig tekintélyes, mint amilyen egy királyhoz illik. Állát szakáll szegélyezte, két szeme pedig őszinteséget és határozottságot sugárzott, de ez a két szempár tudott ugyanolyan dühösen és gondterhelten is nézni. Sarahnak már volt esélye látni és mélyen emlékezetébe vésni mindet. 
- Egy valamit jól jegyezz meg kicsi Sarah – térdelt le a kislánnyal szemben a férfi és rámosolygott. – Lehet bármilyen gyors Richard, megfelelő kitartással utolérheted. Egyszer ő is el fog fáradni. És most gyere, kapjuk el a grabancát – kapta a magasba a kislányt, a nyakába ültette és a fiú után iramodott. A nap derűsen sütött be a fák koronáján keresztül, és Sarah kacagva kapaszkodott a férfi nyakába.

Hirtelen lefékezett az egyik vaskos törzsű fa mellett, és nyakából a lába mellé csúsztatta a kislány, majd halk de határozott szóval másik csemetéjét is magához szólította. Richard minden kérdés nélkül engedelmeskedett apjának. Csendben simultak a király lábához és figyelték apjuk mit fülel ennyire. A fák közül a sűrűből beszélgetés szűrődött feléjük.

***

A felkelő nap megcsillant a lovagok páncélján, ahogy egymással szemben felsorakoztak a két szemközti domb tetején. A Fehér Birodalom királya lelkesítő beszédet mondva léptetett végig lovával fényes páncélú serege előtt. Szavai bátorságot, elszántságot és erőt öntöttek katonái szívébe. Vezetőjük tartása és nyugalma őket is megnyugtatta. A velük szembeni dombon a lázadók serege sorakozott ugyanolyan rendezetten mint ők. Számuk is nagyjából azonos lehetett. A király letaszítására szövetkező nemeseknek elég tekintélyes sereget sikerült összegyűjteniük. A király beszéde végére ért. Elhallgatott. A várakozás baljóslatú csendje töltötte meg a levegőt. A szorongás szikrája, melyet hangjának nem sikerült teljesen eltüntetnie lovagjai szívéből, most új erőre kapva mardosta lelküket. Velük szemben az ellen, melynek bármely csapása lehet végzetes, de ők nem futamodhatnak meg, nem hagyhatják cserben királyukat, birodalmukat, és az otthon maradottakat. Hűs reggeli szellő söpört végig a tájon. A két sereg vezére hangos kiáltással adta ki a jelet a támadásra, és a két csapat csataüvöltések közepette rohamozta meg egymást. Mielőtt a két csapat összetalálkozott volna a dombokat összekötő völgy alján, íjászok zúdították az ellenségre nyilaik záporát. A király egy pillanatra megtorpant. Lábánál egy nyílhegy fúródott át páncélján. Gyors mozdulattal letörte a nyíl szárát, és újra vágtára sarkallta lovát, hogy példát mutasson lovagjainak. A lebukó nap fénye már a megfogyatkozott, de győzedelmes királyi seregtől búcsúzhatott el, még mielőtt átadta volna helyét az éjszaka csöndjének.

***

- Sajnálom asszonyom, itt már nem tehetünk semmit – fordult úrnője felé az udvari orvos, messze földön a legtehetségesebb a Birodalomban. – Mindent megpróbáltam, de a nyílhegy mérgezett volt. Se a szervezete, se a főzeteim nem bírnak el vele. Már csak az istenek kegyelmében reménykedhetünk.
- Értem. – intett hidegen a királynő, az orvos pedig becsukta maga mögött az ajtót.

***

- Ha valaki meg tudja gyógyítani az Te vagy! – rángatta oda a haldokló király ágya szélére lányát a királynő. – Koncentrálj! Nem igaz, hogy még ennyit se bírsz megtenni! Az életéről van szó!
A kislány bátortalanul anyjára tekintett, majd az ágyban fekvő királyra. Tanácstalanul álldogált az ágy mellett. Nem tudta mit tehetne, azt se, hogyan. Egy követ se tudott az ereje segítségével felemelni, nemhogy gyógyítani.
- Mire vársz? – Ripakodott rá a királynő, mire Sarah aprócska kezeit kinyújtotta, lehunyta szemeit és koncentrált. Koncentrált a sebre, arra, hogy gyógyuljon, imádkozott az istenekhez, de nem történt semmi. Szemeiben könnyek gyűltek miközben leengedte karjait. – Sajnálom… - suttogta. 
- Semmi baj kicsi Sarah… - tette a fejére bágyadtan kezét a férfi, és összeborzolta szőke tincseit. – Te mindent megtettél – mosolygott rá. – Semmi baj.
- Dehogyis nincs baj! – rántotta el a kislányt az ágy mellől a királynő. – A te lelkeden fog száradni ha meghal! Lódulj innen! – Taszította az ajtó felé. Sarah pedig apró kezeivel feltépte azt és zokogva kiszaladt a szobából.
- Eugenia… - szólt rosszallóan feleségéhez a haldokló király. – Ne bántsd. Ő tényleg mindent megpróbált. Az istenek így akarják, nem lehet másképp. 
- De értsd meg, nem akarom, hogy meghalj! – tört elő a királynőből hisztérikusan a panasz. A király egy darabig fürkészőn figyelte az arcát.
- Eugenia… Én hiányoznék neked, vagy a kényelem? Azt nem akarod, hogy meghalljak, vagy azt nem, hogy a nyakadba szakadjon a Birodalom irányításának teljes súlya? Hogy többről is kelljen gondoskodnod, mint fényes bálok megszervezése? Hogy többről is kelljen döntést hoznod, mint a szobalányod időbeosztása?
A királynő lesütött szemmel hallgatott. A királynak igaza volt. Nem érdekelte férje halála. Szívét jeges ridegség töltötte meg irányába attól a naptól kezdve, hogy hozzáment. De saját kényelmét féltette. Tudta mennyi gonddal jár egy Birodalom elkormányzása, és azt is tudta, hogy mennyire nem akarja ő azt a feladatot magára vállalni.
- Pedig vállalnod kell – mondta a király, mintha csak olvasott volna felesége gondolataiban.
- Nem akarom… - mondta tőle szokatlanul halkan a királynő.
- Tudom Eugenia… - nyúlt felesége keze után a király. – És sajnálom. Tudom mennyire boldogtalan voltál attól a naptól kezdve, hogy hozzám jöttél. Tudom mennyire ellenedre volt a házasság, melyet szüleink már születésünkkor eldöntöttek. Tudom, hogy nem tudtam mindezt elfeledtetni és megszerettetni magam veled bárhogy is igyekeztem. Tudok mindenről, ami közted és a Fekete Birodalom királya között történt.
- Tudod? – A királynő szeme elkerekedett. 
- Igen, tudom. Mint ahogy te is azt, hogy ezt végig kell csinálnod. És kérlek ne Saraht büntesd azért, amit te tettél. Még ha minden egyes nap, amikor látod, arra emlékeztet. Légy vele jó Eugenia… 
- Annyira sajnálom… Kérlek bocsáss meg… - borult zokogva férje mellkasára a királynő.

***

Sarah felállt a sírkő mellől, mely alatt az öreg király pihent örök nyugalomban már hosszú évek óta. 
- Annyira hiányzol… - helyezte a hideg kőre a kezében szorongatott szál virágot még mielőtt indult volna. – Míg itt voltál addig otthonomnak éreztem ezt a helyet. Sajnálom, hogy nem tudtam segíteni rajtad. Bárcsak lettem volna pár évvel idősebb… – sóhajtott mélyet. Még egy utolsó pillantást vetett a sírkőre és indult. Ahogy megfordult végigfuttatta tekintetét a tájon. Onnan fentről, a királyi nyughelytől fenséges látvány tárult a vidékre. Ragyogóan sütött a nap a végtelenül kék égen. A horizonton a jó öreg hegységek magasodtak az ég felé, előttük pedig dombok és zöld füvű rétek terültek el, ameddig a szem ellátott. „Most már ha akarnám át is formálhatnám az egész tájat, akkor se lenne az otthonom soha. Otthon… szinte a jelentését se ismerem ennek a szónak…” – húzta el keserűen szája szélét és lassú léptekkel elindult vissza a palota irányába.

 

line

 

Történetek

DreamMoments
Változatok egy témára

Változatok egy témára 0 (A történet kezdete)

Változatok egy témára 5 (Csak egy álom volt?)

Változatok egy témára 5 (Vegyes képek)

Változatok egy témára 14 (Egy régi könyv egy régi történetről)

Változatok egy témára 15

Változatok egy témára 16 (Dead Places)

Végzet

Változatok egy témára,
A történet vége

Farewell

Pictures from the past of Sarah

 

888 szó

1. nap
2. nap
3. nap
4. nap
5. nap