Változatok egy témára - A történet vége

„Álmok… Elérhetetlen, zavaros, érthetetlen, homályos álmok… egy ismerős hang, egy kedves mosoly… miért látom minden este ugyanazt a rémképet? … Miért kínoz? … Miért nem hagy nyugodni? … Ezernyi féleképpen álmodhatom végig, de vége mindig ugyanaz… Ugyanaz a rémes valóság…”

line

Kemény léptek zaja törte meg a sötét szoba rideg, komor kőfalainak hallgatását. Egy kard zörrent meg minden egyes lépésnél, ahogy a páncélhoz verődött.
- Mit akarsz Richard? – Kérdezte Nick a közeledő alaknak háttal. 
Kérdése felesleges volt, nagyon jól tudta, miért jött, mint ahogy azt is tudta, hogy most már nincs menekvés, nem futhat tovább, szembe kell néznie a végzetével, melyet a sors rá mért.
- Tartozom neked egy ígérettel, Nicholas. A világnak pedig egy szívességgel – állt meg Nick előtt Richard.
Kezében Sarah finom kék kövű nyaklánca fityegett.
- Ez őrültség Richard. Ne tedd... – próbálta még jobb belátásra bírni a fiú, de Richard hajthatatlan volt.
Kezében a nyaklánc kis áttetsző kék köve egy tőrré formálódott át, amely ugyanabból a tiszta, áttetsző világoskék kristályból volt, mint maga a kő, és a fiú mellkasának szegezte.
- Túl sokáig rontottad már a levegőt ebben a világban – morogta fenyegetően Richard.
- Téveszméket kergetsz Richard – próbált hátrálni előle Nick, de valahogy nem bírt mozdulni. – Azt hiszed ettől jobb lesz? Hidd el, nem oldasz meg vele semmit. Nem tudod elpusztítani. Senki sem tudja. Csak Sarah, de te is tudod, hogy milyen áron. Ezt akarod? Szabadon akarod engedni?
- Fogd be Nicholas! Mindig ezekkel az érvekkel jössz. De most már nem hiszek neked! Egyszer és mindenkorra végzek veled! – Kiáltotta magából kikelve Richard.
- Te őrült vagy – mondta tárgyilagosan és meglepően nyugodtan Nick. – De ha annyira a világ végét szeretnéd, én segíthetek. De én figyelmeztettelek, tévedsz. – ragadta meg Richard kezét mellyel a tőr markolatát fogta, és magához rántotta.

Arca egy pillanatra eltorzult a fájdalomtól, ahogy Richard még meg is forgatta a tőrt a szívében, mintha a szúrás nem lett volna elég. Ebben a pillanatban jelent meg mögöttük Sarah.
- Richard! Add vissza a nyakláncomat! – kiáltotta.
A képtől, ami fogadta érezte, hogy végigfut rajta a hideg veríték és kiszáll arcából minden csepp vér.
- Mit tettél? – kérdezte szinte suttogva halálsápadtan.
És csak állt ott mozdulatlanul, tehetetlenül, zsibbadtan. Keze és lába nem mozdult, szinte ólomnehéznek érezte a rémülettől, mely megszállta.
- Nem, ez nem lehet – ismételgette magában.
Még reménykedett benne, hogy talán csak egy rossz álom, amiből bármikor felébredhet. Bárcsak az lett volna, de tudta, ez nagyon is a valóság.

Nick teste a földre zuhant. A kis tőrről egy vércsepp csöppent súlyosan a padlóra. A fiú mellkasán a sebből sűrű sötétvörös vér buggyant elő, és már hatalmas tócsában folyt szét a fiú körül a hideg kövön. A fiú testéből, mint valami sűrű fekete füst, szállt ki a fekete erő és magasan Richard és a holttest fölé tornyosulva rémisztő alak formálódott belőle. Az események a pillanat törtrésze alatt zajlottak le. Egy fekete csontvázkéz, egy éles fekete penge suhintása, egy velőt rázó halálsikoly, és Richard élettelen teste elterült a szoba kövén. Sarah szemeiből patakzott a könny, ahogy ezt a jelenetet is végig kellett néznie. Érezte, hogy életének darabjai széthullnak körülötte. Minden elveszített,ami fontos volt számára, amit szeretett, amire vigyázott. Már csak egy valami maradt, amivel szembe kellett néznie. Egy reménytelen kimenetelű harc a pusztulásért. Legszívesebben felébredt volna ebből a szörnyűségből, vagy elfutott volna, de már ő sem menekülhetett. Ezt az utolsó kötelességét még teljesítenie kellett, megállítani a világ legpusztítóbb erejét. Lehunyta szemeit és körülötte vakítóan fényleni kezdett a levegő, amint szabadjára engedte határtalan erejét. Kezében megjelent a szokásos fehér bot, mellyel annyi csatát megvívott már. És a két alak összecsapott.

Sarah a hideg kövön tért magához. Határtalanul gyengének érezte magát. Ahogy feltekintett, látta, hogy a fekete és a fehér erő örvényszerűen kavarogva, újra és újra összecsapva küzd egymás ellen. A szoba falaiból hatalmas kőtömbök szakadtak le és morzsolódtak semmivé. Valami tompa, zsibbasztó búgást hallott csak. Füle csak ennyit tudott felfogni a hatalmas zajból, mely körülvette. A tér, az idő, a tárgyak mind kezdték elveszíteni jelentésüket. Tőle pár méternyire Nick feküdt. Körülötte nyoma sem volt vérnek. A fiú keze lassan ökölbe szorult. Még élt. Sarah minden erejét összeszedve próbált talpra állni, de be kellett látnia, ez nem megy neki. Mintha több tonnányi súly nehezedett volna a vállára, lélegezni is csak nagy erőfeszítések árán tudott, és minden egyes porcikája tompán sajgott. Nagy nehezen mégis odavonszolta magát a fiú mellé, akinek közben sikerült felülnie. Nyoma sem volt a mellkasán a sebnek. Most jobb kézfejét nézte, melynek megszokott csontvázujjai helyett rendes húsvér ujjak voltak. Végre szabad volt, ha csak kis időre is, de szabad. Szorosan ölelte magához a most már mellette ülő lányt.
- Ezt jól elintézte Richard… - mondta, mert amit valójában érzett nem merte kimondani.
- Neki már jó. Nem láthatja ezt az értelmetlen pusztítást. Nem lehetne valahogy megállítani őket? – tette fel a kérdést Sarah. Tudta, hogy értelmetlenül.
- A te erődet még talán – válaszolt azért a kérdésre Nick – de az enyémet biztos, hogy nem. Most, hogy végre szabadon pusztíthat…
- Félek… - mondta Sarah halkan, és arcát a fiú ingébe temette.
Most, az ereje nélkül annyira gyengének és törékenynek érezte magát. Szorosan ölelte át Nicket. Érezni akarta, hogy nincs egyedül.
- Ne tedd – fordította maga felé Sarah arcát Nick, és rámosolygott a lányra, pedig valójában ő is rettegett.
Ez volt az a nap, amitől egész életükben féltek, de tudták, hogy mindenképp be fog következni. Sarah két kék szeme a rámosolygó szürkéskék szemekbe nézett, de abban is könnyek gyűltek, mint az övében.
Nick finoman végigsimította Sarah arcát. Kezéről és a lány arcáról is a bőr és a hús finom porként mállott le. Már nem éreztek fájdalmat. Még utoljára finoman, hosszan megcsókolták egymást.

Lassan elcsendesedett minden. Az erők ádáz tusája véget ért, és nem maradt más, csak a néma, üres, emlékek nélküli, fojtogató csönd.

 

line

 

Történetek

DreamMoments
Változatok egy témára

Változatok egy témára 0 (A történet kezdete)

Változatok egy témára 5 (Csak egy álom volt?)

Változatok egy témára 5 (Vegyes képek)

Változatok egy témára 14 (Egy régi könyv egy régi történetről)

Változatok egy témára 15

Változatok egy témára 16 (Dead Places)

Végzet

Változatok egy témára,
A történet vége

Farewell

Pictures from the past of Sarah

 

888 szó

1. nap
2. nap
3. nap
4. nap
5. nap